A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2007. szeptember 6., csütörtök

Ezt a füledbe!

Egy Nokia BH-701 Bluetooth headsetet is teszteltem, erről is írunk a következő számban. Ezt a cuccot először az egyik Nokia sajtótájékoztatón láttuk, a dizájner lány nyakában lógott, aki a prezentáció egyik részét tartotta. Rögtön az elején kiszúrtam, milyen jó nyaklánca van. Aztán a későbbiek során kiderült, hogy a medál valójában egy headset, amit egy láncra fűzve nyakban lehet hordani. Ötletes. Mellette pedig szép még szép is, és könnyen is használható.


Engem a csomagolás fogott meg legjobban, a tálalása inkább egy ékszerére emlékeztet, mint egy kütyüére. Ezüstszínű Nokia feliratú dobozban érkezett, és a dobozból kihúzva ott figyelt a headset az ezüstszínű selyembélésen. Tényleg olyan, mint egy drága medál díszdoboza. Vagy mint valami érdemérem. A tartozékok a selyembélés alatti rekeszben rejtőznek, köztük a leglényegesebb kellék nyilván a hozzá illő ezüstlánc. Lefotóztam a csomagolást is, holnap felteszem a képet a blogba. (Most azért nem tudom közölni, mert egy napra megkaptam a Sony Ericsson T650i tesztkészüléket, de nincs itt a kábele. Erről a telefonról holnap írok egy rövid megemlékezést. Azért csak rövidet, mert a tesztet Balázs írja , ugyanis szerinte ez egy férfias telefon. Hát majd holnap (is) jól megírom, hogy de nem is.)

Egyetlen hátránya BT-701-nek, hogy tényleg fel kell hozzá öltözni, ez nem megy farmerhoz (már akinek ez hátrány persze). Én bevallom lelkiismeretesen, ezért nem használtam ki a teljes tesztidőszakot a nyakláncban való vagizásra. Majd valahogy levezekelem. (Az új fenyítés a cégnél a rosszalkodók számára: NYÁK-okok, alaplapokon, esetleg videokártyákon való térdepelés.)

Nincsenek megjegyzések: