A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2010. március 30., kedd

Porszívót teszteltünk - LG VK 7920 UHT

Amikor felmerült, hogy porszívót tesztelhetnénk, mosolyognom kellett. Az alapötlet önmagában is mókás volt, de az is vicces, hogy az ilyesmikhez én nem nagyon értek. Volt már nálam jó néhány mobil, a dizájnkütyüket is ismerem valamelyest, de takarítás és háztartási cikkek terén, hogy úgy mondjam, az átlagfelhasználó szintjén vagyok. (Az édesanyám szerint inkább alatta, mármint ami a szerinte elvárt gyakoriságot illeti). Ettől még persze igent mondtam, hiszen átlagfelhasználói beszámolót és saját tapasztalatokat szívesen írok, azonkívül mégiscsak Gépségszalon vagyunk, és a porszívó is gép, színesíti a témákat.


Akkor még nem is sejtettem, micsoda innováció ment végbe a porszívók terén az utóbbi hét évben. (Hét éve vettünk porszívót, mondjuk akkor sem én választottam.) Hamar kiderült, hogy az innováció mellett nem ment el mindenki csukott szemmel, ellentétben velem. A legtöbb ismerősöm már próbált porzsák nélküli porszívót, ez több alkalommal előjött, amikor elkezdtem mesélni a haveroknak, hogy ilyet fogunk "tesztelni". Vicces volt, amikor a barátnőknek feldobtam a témát, és öt lány kezdte el mesélni a saját takarítós tapasztalatait, egy fancy kávézóban, szombat este tízkor. Mókás, hogy például Google Wave meghívóm kábé nekem volt először a környezetemben (azóta sem csináltam vele sok mindent), de a porzsák nélküli porszívóig jóval később jutottam el a gyakorlatban.


Pedig ez a legnagyobb találmány, mondjuk a mosógép óta. Nem számítana ennyit, ha lehetne kapni rendes porzsákot, és nem üríteni kéne mindig a meglévőt. Én évente-kétévente veszek új porzsákot. Nem azért, mert ilyen gyakorisággal fogy el, hanem ilyen gyakorisággal hiszem azt, hogy végre tényleg olyat veszek, ami nem csak a ráragasztott matrica szerint jó az én masinámba. Eddig még sosem sikerült nyernem ezen a különleges szerencsejátékon. Alapjáraton megúszhatnám a dolgot, mert a háztartásokban a porzsák ürítése tradícionálisan a férfiak feladata, ám az én emberem allergiás a porra. Ez nála azért hatványozottan kényes ügy, mert több együttesben is énekel. Nem lehetek akkora genyó, hogy vele csináltassam a piszkos melót, hiába ajánlja fel.


A hosszas felvezetés után végre eljutottam a lényegig: hatalmas királyság, hogy az LG VK 7920 UHT porszívóban nincs ilyen jellegű macera. Pikkpakk szét tudja kapni bárki, aki tisztában van a push és pull feliratok jelentésével, ezek mutatják ugyanis, hol mit kell csinálni. Tényleg mindent lehet rajta vízzel tisztítani, még a szűrőket takaró szivacsokat is, így aztán pláne tiszta lesz rajta minden. Noha ezt a feladatot sem testáltam a kedvesre, szerintem az ő allergiájának sem okozott volna gondot, hiszen én is csak annyit csináltam, hogy a tartályból a dzsuvát óvatosan beleöntöttem egy szatyorba, amit elkötöttem és kidobtam. A nagy porhalom összesen körülbelül két másodpercet levegőzött. Ráadásul van a gépben egy lapát, ami jobbra-balra slaffogva folyton nyomja össze a cuccot a tartályban, így nem száll annyira a végtermék, amikor kiöntöd. Azután elmosogattam a tartályt, ami két öblítés után úgy nézett ki, hogy még az édesanyám is elégedett lett volna vele (= olyan volt, mint a használat előtt). Lelki szemeim előtt láttam a magamról készült videókat a porzsákcseréről, aztán meg erről a folyamatról, közben hatalmas ELŐTTE és UTÁNA feliratok villogtak. Life's Good, Hell Yea! :)


A másik fontos tényező a porszívónál a szívóerő. Az LG VK 7920 UHT-nál ez 2000 350 Watt, nyilván a szám nekem nem jelent semmit, persze Guglival gyorsan utána tudnék nézni, hogy ez most a mezőny melyik részére esik. De ez szerintem lényegtelen, a fontos az, hogy elég volt egyszer végighúzni mindenhol. Hamar rájöttem, hogy ez nem olyan, mint a hétéves masinánk, ami nem tudott mindent elsőre felszedni. Itt bizony az volt, hogy ami nem jött fel elsőre, ahhoz mindenképpen a felmosórongy vagy a köröm kellett. Mert persze ott még nem tart ez a technika, hogy mondjuk egy, a kőre száradt kávéfoltot is fölszedjen - jogos, hiszen vizet nem használ a gép. (Anya, nincsenek nálunk odaszáradt kávéfoltok, ezt csak a példa kedvéért mondtam.) Így nyilván jóval hamarabb végeztem az egyébként nem túl kedvelt folyamattal.


Egy profi porszívókritikus minden bizonnyal hosszan nyilatkozna a hangerőről is. Nekem ebben nincs nagy összehasonlítási alapom. Az LG-től kapott tesztpéldány halkabb annál, amit egyébként használok, de nem jelentősen. Végülis, amíg panelban lakunk, tökmindegy, a szomszédban történő fúrás hangját úgysem nyomja el egyik sem.

Magam is meglepődtem azon, hogy összességében mennyire élveztem ezt a teszt-féleséget. Mégicsak takarításról volt szó, ami nem a szívem csücske... De most elkezdtem várni, hogy bekrepáljon a kis kék szörnyeteg, és vehessünk helyette egy olyat, ami nem porzsákos, hogy soha többet ne kelljen porzsákot ürítenem. Ez most gonoszság?

2010. március 29., hétfő

Havi Hello Kitty

A megritkult posztok közepette alaposan elmaradtam a Hello Kitty cuccokkal is. :/

Következzen egy kis válogatás az utóbbi hetek legjobb... na jó, leglátványosabb Hello Kitty terméséből, távirati (azaz most már inkább tumbler) stílusban:


anatómiai rajz


még egy MP3 lejátszó


huzat visszapillantó-keretre


iPhone tok nerd macskával


újabb bor brand


csillivilli iPhone tok


Obama lánya, Malia egy Hello Kitty ruha replikájában


és az über-muhaha: Hello Kitty biciklisgatya egy ketrecharcoson

2010. március 28., vasárnap

Steampunk rohamosztagos sisak

Imádjuk a steampunk cuccokat és a Star Warst is, éppen ezért ez überkedvenc. (Ha még Lego is lenne benne, akkor már megkapná az ősalap titulust is :))


Brian Rood munkája. A pasi egyébként alapvetően illsztrátorként dolgozik, érdemes szétnézni a galériájában.

2010. március 27., szombat

Olcsó alternatíva laptoptáska helyett: pulcsi

Ha nincs notebooktáskád, csomagolhatod a gépedet egy pucsiba is, és hordhatod a válladra akasztva, itt az útmutató.

Katt, megnő!

A 9GAG-en jelent meg ez a kép. Ide általában poénokat szoktak kipakolni, ezen viszont komolyan elgondolkodtam valamelyik nap, hogy kipróbálom. Egy netbook van nálam tesztelésre, és nincs hozzá megfelelő méretű sleeve-em, amibe csomagolhatnám a táskámon belül, a nagy notebookhátizsákom meg fölösleges hozzá, ezért jutott eszembe ez a kép. Végül kihagytam, mert nem tudom, mennyire erősen lehetne megkötni az ujjakat, meg hogy mennyire érezném hülyén magam az utcán egy ilyen cumóval.

De azért közzéteszem, hátha van, aki bevállalósabb nálam. Kommentelj, ha kipróbáltad!

2010. március 26., péntek

LEGO kiállítás Budapesten

Mivel nem vagyunk nagy plázajárók (sőt, még kicsik is alig), teljesen véletlenül bukkantunk rá a Duna Plazában rendezett LEGO kiállításra. Ügyesen megcsinálták, hiszen nem csak egy elszeparált helyen zsúfolták össze a néznivalót, hanem az épület összes folyosóján találhatunk meglepetéseket. Ez a fekete-fehér, ám három dimenziós fotó már a bejáratnál fogad:


Budapesti tájkép is akad, bár annak csak mi örülnénk igazán, ha a Gellérthegy valóban ilyen kicsattanóan zöld lenne, és kis legó szeméthalmokat, eldobált óvszereket és csikk-hegyeket sem sikerült lemodellezni. Ilyenkor szeretnék kis legóemberke lenni és Legopesten élni...

Van jó pár tematikus sorozat, például egy tonna viking. Itt épp egy kevéssé kulturált nordikus étkezésbe tekinthetünk bele, külön figyelmet szentelve a legó kolbászoknak és az asztal alatt fetrengő legoholistának. :-)

Naná, hogy van egy tonna Star Wars cucc is, például életnagyságú Darth Vader, és persze ez a kedves kis asztromechanikai droid, akinek láttán alig tudtam elfojtani hirtelen feltörő "utíni" kiáltásaimat...

Ez persze csak pár kép, a helyszínen van még egy tonna érdekesség, szóval március 28-ig érdemes benézni, de most az egyszer nem a shopping addikció levezetésére, hanem a legókért. Azt a képet be se szúrtam, ami kifejezetten Gépségszalon-kompatibilis, kíváncsi vagyok ugyanis, ki találja meg az egyik viking installáción a pac-mant! 28-a után postolom a megfejtést... :-)

2010. március 24., szerda

Ilyennel világíts a Föld Óráján

Ez bizony egy villanykörte formájú viaszgyertya, az alján igazi villanykörte-aljzattal. Utóbbi miatt labilis lehet, picit tartanék tőle. De ha tartóba rakod vagy körülbástyázod, oda a látvány...


10 euro egy német dizájnboltban.

Sajna az ideire már nem biztos, hogy ideér, ha megrendeled, de majd jövőre...

2010. március 23., kedd

Egy cápa is lehet aranyos

Ez a cápa iPhone tok kifejezetten édes, már-már plüss fílingje van.


16 dollár az Etsy-n. Ez a modell iPhone-ra és iPod Touch-ra való, de kérésre elkészítik más ketyerére is.

Rég volt már, hogy kötni tudtam, de nem tűnik olyan bonyolultnak a minta, simán el tudom képzelni, hogy más is össze tudja magának hozni otthon.

Via Walyou.

2010. március 20., szombat

Állat sakk-készletek

Baromi jó gyűjteményt hozott össze a Walyou.


Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: Mac vs PC, Star Wars, Super Mario, sőt, még Hello Kitty is.

Katt.

2010. március 19., péntek

Steampunk kerekesszék

Durva, hogy mi mindenből készül már steampunk verzió. Daniel Valdez, becenevén smeeon egy picit kattant lehet, persze maximálisan jó értelemben. Ő alkotta ezt a tolószéket, amit 'Steampunk Professor Xavier Wheelchair' névre keresztelt.


A két alapvető elem egy Permobil C300 Power kerekesszék és egy 1875-ből származó hintaszék volt. De került a szerkezetbe hordozható füstgép is, ennek a kivezetése a szék tetején lévő koronában van, így úgy néz ki, mintha valami gőzgép hajtaná a "járművet". Ezt a benyomást erősíti a beépített hangrendszer is a megfelelő hanghatásokkal. Ja, és van rajta tartály is, a vodka-áfonyalé koktélhoz. (Mondtam, hogy kicsit kattant a srác.)

Felrakott egy videót a YouTube-ra, amin látszik a műalkotás működés közben is, illetve mesél is picit a készítésről, alapanyagokról, egyebekről...



...és felrakott egy tonnányi képet Flickre.

2010. március 18., csütörtök

Canon objektívnek álcázott termosz

Miből igyon a vérbeli fotós, ha nem egy olyan pohárból, ami a Canon 70-200mm L-szériás objektívjére hajaz?


Az OhGizmo értesülései szerint Vancouver-ben, a téli olimpián osztogatott ilyet a Canon az újságíróknak.

2010. március 17., szerda

Power csavarhúzó lányoknak - rózsaszínben

Igen mókásan néz ki a Magnum Power Driver rózsaszínben. Kíváncsi vagyok a célcsoportra. Vajon hány olyan lány van, aki vesz magának ilyet, de kifejezetten rózsaszínben akarja?


Made my day :)

S ha már férfias cuccok rózsaszínben, be kell dobnom a pink Hummert is...


Mindkettőt ma leltem a Gizmodiván, utóbbival egyébként azt a hírt illusztrálták, hogy a GM leáll a Hummer gyártásával.

Szomorú dolgok ezek...

Ui: Személyes vonulat és mentegetőzés a végére: bocs, hogy eltűntünk, közbejött sok dolog, betegség, családozás, utazás és egyebek, de igyekszünk, igyekszünk...

2010. március 8., hétfő

500 gigabájtos, USB-s, és nem szappan

Az LG-től egy elsőre igencsak nőkre kihegyezett dizájnnal rendelkező PC-s kiegészítőt kaptunk tesztelésre, méghozzá a HXD5 típusjellel ellátott külső merevlemezt.
Az apróság persze egyáltalán nem is olyan apró, az általunk megvizslatott darab 500GB kapacitású, de egyébként 250 és 320 gigabájtos változatokban is elérhető.

Azon hímnemű számítógéphasználó egyedeket, akik a színkombináció (fehér alapon világos-rózsaszín csík) láttán esetleg úgy gondolnák, ez mégsem nekik való, meg kell nyugtatnom: Az eszköz létezik még egy csomó másik színkombinációban, például fekete-ezüst vagy fekete-piros kiszerelésben is. A dizájn terén a színektől függetlenül az a közös, hogy mindegyik próbál elszakadni a "merevlemez egyenlő nagy szürke tömb" hiedelemtől.
A sorozat neve egyébként is "My Netbook Friend", amely egyébként tökéletesen jelzi, hogy mire a legalkalmasabb ez a kis eszköz. A netbookok háttértárai általában nem nagyságukról híresek, főleg az SSD-vel szerelteknél fogyhatunk ki könnyen a helyből, ez a kis, külső LG háttértár azonban könnyen bepakolható még egy apró mininotesz mellé is (ráadásul színben is passzolhat, hogy visszatérjünk kicsit a nőies vonalhoz). Tápellátását az USB kábelen keresztül kapja, így még azzal sem kell sok időt eltölteni, hogy üzembe helyezzük.

Elvben hátránynak lenne nevezhető, hogy csak USB2 kommunikációra képes, de az ár-érték viszonya és a netbookos, praktikus felhasználási területe miatt ez teljesen elég, egy ilyen apró kiegészítőnél irreális is lenne FireWire vagy SATA csatlakozóról álmodozni. Sebessége ennek megfelelő, több más USB-s külső HDD-vel összevetve is azt tapasztaltam, hogy az adatátvitel gyorsasága teljesen rendben van - csak a több gigabájtos fájlok írásakor volt észlelhető némi "gondolkodási idő", ilyenkor ugyanis a szoftverek 99 százalékos áttöltést jeleznek, ám ez még csak az USB-n átlőtt információ mennyiségét jelzik, a készülékházban a HDD-nek ilyenkor még 5-10 másodperc extra munka van hátra. Ez azonban szintén teljesen megszokott és várható ebben a kategóriában, ahol még az 500 GB-os modell is alig kerül többe 20 000 forintnál. Kiemelten ajánlott vétel mindenkinek, aki szeretné kicsit kibővíteni netbookja vagy notebookja tárolókapacitását, de a tesztek alapján otthoni gépünk és az iroda közötti, vagy hasonló jellegű "adat-utaztatásra" is a legkényelmesebb megoldások egyike.

2010. március 4., csütörtök

A kézművesség szégyenei

Nagyon bírom az Etsy-t, ezt a kézműves gyűjtőoldalt. Remek fantáziájú és kézügyességű emberek cuccaira lehet itt bukkanni, szoktam én is linkelgetni, bár be kell vallanom, hogy rendelni még sose rendeltem semmit. (Letiltottam magam a külföldi vásárlásról - semmi aggodalom nincs mögötte, csak anyagi megfontolás.)

De sajna itt is vannak hülyék, vagy legalábbis furák, mint kábé mindenhol. Az ötletes nevű Regretsy ezeket gyűjti össze. A szlogenjük is jó: Where DIY Meets WTF.


Ha szeretnél csodálkozni, röhögni, szörnyülködni, látogass el hozzájuk, és nézelődj, rengeteg kategória van...

2010. március 3., szerda

Steampunk táska...

...azaz inkább koffer. Kicsit beteg, de azért jól néz ki.


Sajna már elvitték, az Etsy-n árulták, csak egy darab volt belőle, egyedi készítés. Van több steampunk cucca még a készítőnek, bár azok inkább dísz-, mint használati tárgyak. (Nem mintha persze ez nagyon jól használható lenne az eredeti funkciójának megfelelően :))

Via Fashionably Geek

2010. március 2., kedd

LG Flatron W2486L teszt - bordó szemcsemege

Egy 24 hüvelykes monitor nemrég még megfizethetetlen kategóriába tartozott, mostanában azonban bőven a 100 000 forintos álomhatár alatt mozog az áruk - még az olyan dizájnra kihegyezett, minőségi darabok is, mint az LG Flatron W2486L.


A tesztelésre kapott 16:9-es képarányú monitor kicsomagolása után egyből feltűnt, hogy az LG ez esetben (is) nagyon adott a megjelenésre. A feketéből bordóba áthajló, elegáns gyöngyházfénnyel csillogó borítás, az enyhén hajlított, stílusosan asszimetrikus alsó káva és az állapotjelző LED-ek mélybordó világítása messze túlmutat a munka-monitor státuszon. Végre valaki felismerte azt is, hogy a státuszjelző fényeknek nem kell olyan erősnek és bántó színűeknek lenniük, hogy még ha nem is közvetlenül ezeket nézzük, akkor is kisüljön a szemünk miattuk! Az érintős irányítógombok ráadásul csak akkor kapcsolják be apró ledjeiket, ha közelítünk hozzájuk az ujjunkkal, így feleslegesen sem világítanak. Piros (illetve bordó) pont jár a megoldásért.


A W2486L jelenleg az egyik legvékonyabb 24 hüvelykes monitor, ebben egyrészt a LED-es megvalósítás a "ludas". Bár egyes helyeken negatívumként említik a külső tápegységet, nálam pont pozitív csalódás volt a megoldás. Egyrészt így nem kellett a vékonyságból áldozni, másrészt könnyebb is csatlakoztatni az adapter apró végződését, nem kell a szokásos hatalmas, három pólusú óriáscsatlakozót tömködnünk szegény monitorba. A megjelenítő hátulján egyébként példás rend uralkodik, más monitorok lefelé elrendezett csatlakozói helyett teljesen könnyen "megközelíthető", hátrafelé álló csatlakozókat találunk. Két HDMI, egy D-Sub és egy DVI, és persze a már említett AC-adapter bemenete látható, melyet különféle akrobata-mutatványok nélkül is elérünk.


A 24 hüvelykes TN panel és a LED-es háttérfény együtt csodásan éles, kontrasztos és színtelített képet eredményez, a kalibráció után az olcsó LCD-k hibái (világító feketék, bántó kontraszt-különbségek, elnagyolt színek) teljesen eltűnnek, arányos, tiszta és élvezhető minőség fogad, talán csak a nagyon színérzékeny grafikai munkáknál tapasztaltam némi színkülönbséget a valós értékekhez képest (a die-hard grafikusok azonban még úgyis a CRT-re esküsznek, meg persze a fejfájáscsillapítókra). Válaszidőben zseniális a W2468L, a 2 ms gyakorlatilag a legdurvább játékokban is szellemképmentesen jeleníti meg a mozgást.

A beállításokra egyrészt használhatjuk a monitor érintő-gombjait (a már megénekelt bordó ledekkel), az on-screen menü részletes, bár néha kissé nehézkesen kezelhető, ám a lényeg az, hogy kifejezetten jól elszőrözhet benne mindenki, aki az utolsó morzsáig minden beállításba szeretne beleszólni. Windowsos felhasználók szoftveresen is molyolhatnak a Forte Manager segítségével. Kényelmesebbeknek ráadásul előre definiált presetek segítenek abban, hogy gyorsan kiválasszák a nekik tetsző módokat.


Összességében tehát minden szinten jól teljesített a Flatron W2486L. Tesztünk lényege nem az volt, hogy kalibrációs szoftverekkel agyoncincáljuk, inkább a felhasználói élményt, a hétköznapi teljesítményt vizsgáltuk. Ennek alapján fő erőssége a dizájn és a stílus - a színkezelés "jó" érdemjeggyel zárt nálam, de a válaszidő, a fogyasztás, a dupla HDMI és a felhasználóbarát, kezelhető és szerethető összhatás azonban könnyedén ötösre módosítja a végeredményt.

Plüss Fejrák a Half Life-ból

A kis gonosz genyákból bolyhos, dédelgetnivaló plüss készült, a ThinkGeek-en kapható 25 dollárért.


Nyilván a játékban sem rajongtam értük, és ez nem változott a plüss érkeztével sem. Nem kellene, bármennyire is játékos...


Azt viszont nem is tudtam, hogy van magyar Wikipedia bejegyzés a Fejrákról (Headcrab), sok érdekes infóval...

2010. március 1., hétfő

Hétfői Hello Kitty: póló és videoklip

Annyi Hello Kitty cucc volt a múlt héten, hogy nincs kedvem az összesről írni. A ThinkGeek újdonságának viszont mindenképpen itt a helye. Igazi kocka felső geek csajoknak...


(Ha nem érted a poént, olvass Schrödinger macskájáról!)

Más értelemben priceless ez a videóklip, amit szintén a múlt héten láttam: