A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2007. június 22., péntek

Farmerfon

Dobpergés és harsonaszó, itt az első pasis termékfotó a blogban! Igen-igen, én is szégyellem magam, hogy eddig nem volt ilyesmi, de hát mit csináljak, ha a mobilokat mindig csajokkal fotózzák? Úgy kellett Johnny Depp-et meg Orlando is burkoltan, adathordozókon becsempésznem ide! De most a Levi's-nak hála, farmefiúnk és farmerlányunk is lett.

Ugyanis a Levi's bemutatta a Modelabs Group-pal közösen fejlesztett mobilját. Már lassan fél éve keringenek pletykák a neten arról, hogy lesz ilyen maroktelefon, én pedig izgatottan vártam. Valamiért úgy képzeltem el, lesz rajta olyan kis funckiótlan, ám látványos, textilből készült "fityegő", mint amilyet már Nokia L'Amour sorozatán láthattunk. Borzasztó jól illett volna rá egy Levi's feliratú cimke, de amennyire a képeken látszik, a tervezők nem a Nokiás dizájnerek fantáziájából merítettek... A készülékekről összesen ez a két kép elérhető, és a specifikációkról sem lehet tudni szinte semmit. Ami biztos, hogy zenét, videót és képeket lehet majd rajta hallgatni és nézni. Ezenkívül azt lehet még tudni, hogy metálezüst, metálfekete és rézbarna színben lehet majd kapni. Illetve lesz belőle "csillogó ezüst" és "csillogó homok" kiadás is, melyeket tükörkijelzővel látnak majd el, minden bizonnyal ezzel kívánják majd meghódítani a női vásárlók szívét.

A gyártó a közleményében külön felhívta a figyelmet az egyedi, lecsatolható láncra, amely szerintük egy okos dizájn megoldás. Hm. A képek alapján ez bőven térd alá lóghat. Nyilván kell ez a hossz, hogy elérjen a fülünkig, ha beszélni akarunk a telefonon. De amikor zsebrerakja az ember a mobilt, elég furán nézhet ki, hogy vádliig lóg rajta egy lánc. És még ha járás közben esetleg nem is lenne zavaró, az mindenképpen ciki lehet, ha beakad valahova, miközben épp szállunk le a villamosról. Vagy ha rávágjuk a Porsche ajtaját kiszállás után. Azt hiszem, az utóbbi szituáció lesz a valószínűbb. Az áráról ugyanis egyelőre szintén nincs semmi infó, de ha a Levi's gyártja, valószínűleg nem lesz olcsó... Elvileg "a kiválasztott" boltokban lesz kapható szerte Európában, 2007 szeptemberétől. (Azaz még van egy kis időm megkeresni a hazai képviseletet :))

2007. június 21., csütörtök

További érintőgombos sliderek a Samsungtól

Neten már látni pár napja, de hivatalos sajtóközlemény csak ma érkezett a hazai képviselettől a három új telefonról.


A közös pont a készülékekben az, hogy mindegyik slider, és mindet érintésérzékeny billentyűzettel látták el a csúszka felső lapján. Nos, remélem, a gombok fejlődtek az Ultra Musichoz képest... Persze személy szerint ez nem fog engem érinteni, ugyanis eddig csak a koreai megjelenés időpontját tudjuk, arról pedig nincs információ, lehet-e majd nálunk kapni őket.

A fenti képen balról jobbra láthatók az SGH-E950, az SGH-E840, és az SGH-J600. Az elsőben egy friss fejlesztésű grafikus kezelőfelület található, amely újabb erőteljes multimédiás lehetőségeket biztosít. Ezenkívül ellátták „touch-panel input” módszerrel, így a telefon ikonjai a fő kijelzőn mutatott funkcióval együtt változnak, ez a lehető legegyszerűbb használatot hivatott segíteni. Na, erre a két dologra nagyon kíváncsi lennék élőben, remélem, találkozom velük valamelyik itthon is kapható készülékben!

Az E840 érdekessége a tükörkijelző mellett az, hogy 10,6 milliméter vastagságával jelenleg ő a legvékonyabb csúszkás telefon. Színválaszték: ezüst (Ice Silver), rózsaszín (Candy Pink), arany (Topaz Gold) és kék (Noble Blue). A képet talál a rózsaszínről, küldje el, szeretnék mosolyogni egy jót! :) Csak oldalról fotózott képet találtam, de lehet, hogy ez nem is az, hanem már a J600, ugyanis ez is több színváltozatban kapható: sötétszürke, liláskék, hűvös ezüst és korallrózsaszín.

Színözön

Itt a nyári mobilbejelentés-dömping, nem győzök időben írni róluk... Helyes, helyes! (Nem az időhiány, hanem a sok-sok telefon!)

A Nokia újdonságai közül a 6267 szúrt szemet, szimpatikus formájával és vidám színeivel. A Nokia honlapján láttam belőle feketét, kéket, narancssárgát és levendulaszínűt, az én tetszésemet nyilván a legutóbbi nyerte el. Remélem, a tesztkészüléknek is ilyen színe lesz, amit kapni fogunk, így a fiúk majd rámhagyják a tesztelését... :) Ez a mobil zenehallgatásra van kihegyezve, a gyártó közleménye szerint továbbfejlesztett zenehallgató található benne, erre kíváncsi leszek. Állítólag ennek, illetve a külön zenegomboknak köszönhetően egyszerűen megy a zenehallgatás. A készülék saját memóriájáról nem találtam információt, de microSD kártyával akár 4 gigáig bővíthető, szóval lehet benne bőven helyet csinálni a zenének. És még 3G is van benne, plusz két kamera, az egyik a videohíváshoz, a másik pedig a normál fotózáshoz, 2 megapixellel, vakuval és nyolcszoros digitális zoommal. Nyami! :)Ára 240 euro körül várható.

A másik egyed a színeivel ragadta meg a figyelmemet, formavilágban elég távol áll tőlem, nekem túl "kocka". Viszont ez a fekete-piros összeállítás kifejezetten vidám és élénk, nekem mindig a Chicago Bulls jut róla eszembe (meg a gimis tornaórák a piros egyenpólóvan és fekete rövidnadrággal :)). Egyébként lesz belőle fekete-kék is. Ennek az ára 135 euro lesz, tehát valószínűleg szerényebb funkciókkal ruházzák majd fel. Bár azért tudtommal ebben is két megapixeles kamera lesz.

Mindkettőt a harmadik negyedévben várhatjuk.

2007. június 19., kedd

A szépség és a tudás végösszege állandó

Előrebocsátom, hogy szeretem a Sony Ericsson telefonokat. De akkor is úgy tartom, az ő mobiljaikra fokozottan érvényes a fenti mondás. Kifejezetten nőies dizájnú készüléket tőlük mindig csak alsó kategóriában látok. Nincs ez másként az idén nyári eresztésben sem, kettő csajszis telót szúrtam csak ki az öt újdonság közül, mindkettő kagyló.

Az egyik szimpatikus küllemű készülék, a Z320i, karmazsinvörös és óceánszínben lesz kapható, az előlapok cserélhetők. Alig várom az előlap-áradatot! Egyébként a kamerája 1,3 megapixel, a memóriája pedig 12 megabájt, és nem bővíthető... Hát igen, ezért mondom, hogy a külsejével hódit. Jó-jó, az 1,3 megapixellel végülis még ki lehet békülni, de ha nincs hova tárolni a képeket, akkor megette a fene. Egy vérbeli Nonstop Mobilos bulinak kábé a negyedénél "kifogyna a film", és a legjobb, végső pillanatok kárba vesznének!

A Z250i még ennél is alapabb, és nem a szó jó értelmében: szintén bővíthetetlen memóriája 10 kemény megabájtból áll, kamerája pedig csak VGA. Értem én, hogy kell a trendi készülék azoknak is, akiknek nincsenek nagy igényeik, és csak telefonálásra, sms-ezésre meg egy kis villogásra akarják használni... De srácok, mi, lányok szeretnénk valami olyat is, ami minden szempontból kielégítő! :) Mert amúgy ez tök jól néz ki ebben a fehér színben is, de feketében is mutat... Csak nem tudnék vele mit kezdeni hosszú távon.

Egyébként mindkét mobil nélkülözi a külső kijelzőt, helyette retro hatású, pöttyökből kirakott ikonok értesítenek a fontos eseményekről. Mindkettejükkel a harmadik negyedévben találkozhatunk személyesen. Azért még várom ám...

2007. június 18., hétfő

A koreai lányok felköthetik... a miniszoknyát

Itt van ugyanis a Samsung Anycall Miniskirt!

Polgári neve SGH-C220, a fantázianév valóban dögösebb, bármit is jelentsen. (A fura összetétel esetleges megfejtéseit kommentben várjuk.) A slider pengének már túl molett a maga 10,9 milliméter vastagságával, de az enyhe súlyfelesleget elnézhetjük neki, ha figyelembe vesszük, hogy beépített GPS vevőt is tartalmaz a készülék. Így valós idejű közlekedési információval is elláthat bennünket, ha éppen Koreában tartózkodnánk, ugyanis ez a funkció csak ott működik. Ahogy az egész telefon is, nyilván Európát egyelőre nem kényeztetik el a miniszoknyával. Persze ettől még távolról örülhetünk a tükröződő felületnek és a jelenleg oly' trendi két érintőgombnak. Fehér mellett gránitvörös és zafírkék színben létezik, és körülbelül 650 USD-ért vesztegetik.

Még mindig a nevén gondolkodsz? Nos, a miniskirt részhez ennyi segítség még dukál:

Forrás: Gizmodiva

2007. június 8., péntek

Egy csokor pendrive*

Erre tessék, kedveskék! Milyet szeretnétek?

Diszkrét rúzs formájút? (MonkeyNose)


Borzasztó drága rongyrázósat aranyból, gyémántberakással? (WhiteLake)


Elegáns, medálként hordható nőieset? (PJ Jewelry)



Az elegáns medálként hordható nőies verziónak a férfi párját?


Tollként és lézerpointerként is használható darabot? Bizniszmeneknek ajánlott, vérbeli _pen_drive... (Narae Inter)

Mókás, és egyben nyálcsorgattató kaja formájút? (Vavolo)


Játékos Mikiegereset? (A-DATA - ők gyártották a Karib-tengereset is... hja, akinek a Disney-vel van szerződése...)


Esetleg sportos szörföset? Stílusos, ha sokat szörfölsz a neten... (A gyártónak nem jutottam nyomára :( )


Ez csak egy laza merítés. Lehet válogatni, kinek melyik a kedvence. (Számomra akkor is akkor a legvonzóbb egy pendrive, ha Johnny Depp van rajta ;))

Források: Aving, Geek Sugar, Shiny Shiny, Techie Diva

*"A legtöbb link egy postban"-verseny harmadik helyezés

2007. június 7., csütörtök

Tekintetek kereszttüzében

Önbizalomhiányos lányoknak nem ajánlom ezt a telefont. Hogy miért? Nehogy önértékelési problémáik adódjanak belőle, hogy egy pasi előbb a telefonjukat nézi meg és nem őket. Komolyan, ez esett meg velem ma. (Nem okozott lelki törést, de azért nem esett jól. :)) Persze nemcsak a pasik tekintetét vonzza, a nők sem bírják levenni róla a szemüket. Majdnem zavarba jöttem, majdnem elraktam inkább. De egyrészt féltem, hogy a rendetlenül összedobált táskámban megkarcolja a kulcsom, másrészt borzasztóan unatkoztam, és muszáj volt híreket olvasgatnom rajta. Imádtam. A hatást és a szórakoztatást is. Ez a piros Nokia N76.

A kép egyébként csalóka, a valódi színe mélyebb, majdnem bordóba hajló piros, metálos csillogással, és a kijelző körüli terület pedig tükröződő ezüstszínű. Nem csak a színével ejti rabul a tekintetet, méretre sem kicsi: 5,2 mm széles, és összecsukva is több, mint 10 centi hosszú, tehát szétnyitva nem éppen apróságnak mutatott a kezemben. Ütős. Pedig elsőre nem is tetszett annyira, ugyanis egyik hatalmas jellemhibám, hogy nem jön be a pengeforma. De az elismerő/irigykedő tekintetek azért nem megvetendőek... :)
Egyébként tudásban is ott van a szeren: 3G, 2 megapixel, zenelejátszó, üzleti funkciók... A részletes tesztet Balázs fogja írni a júniusi Nonstop Mobilban. Én csak lenyúltam egy napra, mert Balázs tegnap este Norvégiában volt focimeccset nézni, és csak holnap jön be az irodába. Igen-igen, bevallom, idegen telefonokkal ékeskedtem. Jó volt. :)

2007. június 6., szerda

Új blogötlet

Lehet, hogy nyitnom kéne egy tesóblogot? Mondjuk valami olyasmi címmel, hogy mitNEMkerekkaracsonyra.blogspot.com? Esetleg: mitolkaparomafalat.blogspot.com címmel?

Ma láttam egy Swarowski kristályokkal kirakott Hello Kitty notebookot a Gizmodon (ára 1640 USD!).

De láttam hamis gyémántokkal kirakott, szív alakú rózsaszín fülhallgatót is a Shiny Shiny-n.

Én vagyok a beteg, ha - noha igen femininnek találom - egyáltalán nem tetszik az ilyesmi?

Optikailag karcsúsító öv

Máris megszegem az első szabályt, mert ez nem is kütyü, de nagyon tetszik! Pac-man öv, 10 GBP-ért a TruffleShuffle-től. Mást nem is kell róla mondanom, a kép önmagáért beszél!
Forrás: Shiny Shiny

A Hold, a Klasszikus és a Csúszka

Igen gyanús volt, hogy a Nokia hétfőn egy dizájnboltba hívott minket sajtótájékoztatóra. Nem is csalódtam: a bemutató után alkalmam nyílt kézbe venni a Lunát. Nos, az az üveg nem olyan üveg :). A Nokia munkatársa ragaszkodott hozzá, hogy feléjük is azt kommunikálták, hogy üveg, de nyilván ő is tisztában volt vele, hogy ez nem olyan anyag, mint amiből mondjuk az ablak vagy egy pohár készül. Inkább fényes műanyagra emlékeztetett, de annál azért keményebb. Ez az anyag annyi pluszt ad még a megjelenéshez, hogy amikor összecsukjuk a telefont, a billentyűzet még világít pár másodpercig, és ez átsejlik a füstüvegen. A kijelző szintén üvegből készült, a hátlap pedig rozsamentes acélból. A jó hír, hogy a vizsgálódás percei alatt úgy tűnt, ezen már nem maradnak meg annyira az ujjlenyomatok, mint a 8800-n. (Én kérek elnézést, hogy a 8800-hoz hasonlítom ezt a telefont! Mint ahogy tanult kollégám is említette egy kommentben, ez nem a Sirocco folytatása, ez egy új termékvonal.)

A Luna mellett a 6500 Classic-kal és a 6500 Slide-dal ismerkedhettünk meg. Azt gondolná az ember lánya, hogy annyi az össz különbség köztük, hogy az egyik csúszkás, a másik pedig "sima" telefon. De tudásban is jelentős különbség van köztük. A Slide egy minden jóval megszórt készülék a "tekiknek"*, a Classic egy szerényebb képességű, de pofásabb, übervékony készülék. Utóbbiból a fekete mellett létezik barna is, ez megy a Louis Vuitton táskához - a telefonokat bemutató rendkívül csinos dizájner hölgy szerint.

Összességében nem néz ki rosszul egyik sem. De személy szerint engem mindegyik hidegen hagy. Valahogy egyre kevésbé tetszenek a Nokia dizájntelefonjai. Nálam az Art Deco vonal marad a favorit.

* teki: (C) a Nokia munkatársa

2007. június 4., hétfő

Túl Prada, hogy Pravda legyen*

Büszkén jelentem, hogy az első hivatalos hazai LG Prada tesztkészülék a Nonstop Mobilnál debütált. Be kell vallanom, odavagyok érte. Az egy dolog, hogy nagyon tetszik ez az egyszerű, letisztult dizájn, és a következő érettségi találkozón szívesen villognék vele már csak a Prada felirat miatt is. Ennek ellenére nem a vonzó külső a legnagyobb szám benne, hanem az érintőképernyő. Hagyományos gombok alig vannak rajta, szinte mindent az érintőképernyővel lehet vezérelni. Ez hatalmas lehetőségeket rejt magában, és ezt nagyrészt igen profin ki is használta a gyártó. Ámulás és bámulás volt. Ha nagyon muszáj, tudok róla negatívumot is mondani. De csak ha nagyon muszáj: nincs benne 3G, és az akksi kb 1,5-2 napot bír, mert sokat fogyaszt az érintőképernyő.
A tesztkészülék fellépett a Klubrádió Mobil című műsorában is, egy Samsung U600 kísérte el a felvételre, no meg Horváth Balázs kollégám és én. Az anyag június 7-én, pénteken délután 3-kor kerül adásba. Érdemes hallgatni, a fentieken kívül sok minden másra is fény derül az LG Pradaval kapcsolatban. Természetesen a mindenre kiterjedő teszt a következő, júniusi Nontop Mobil hasábjain jelenik meg.

*az év legrosszabb szóvicce, 2. helyezés

2007. június 1., péntek

Felbukkant a Hold

Így néz ki a Nokia 8600 Luna, a 8800 utóda. Megint azt mondom, hogy ezt is szeretném a kezem közé kapni, mert rozsdamentes acélborítást már tapintottam, de hogy milyen lehet ez a füstüveg csúszó takaró rész, ami a billentyűket védi, azt elképzelni sem tudom. Azt hiszem, ezt sem fogjuk a rádióban a földhöz hajigálni...
A specifikációkról ellentétes információkat találtam, a Nokia honlapján pedig nem szerepel, ezért nem akarok butaságokat kotyogni.

Szeretettel várjuk mind a készüléket, mind a pontos infókat!

Forrásaim szerint Angliában már kapható, kizárólag a Carphone Warehouse-nál 18 hónapos O2 előfizetéssel 0 fontért.

Forrás: Shiny Shiny