A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2007. augusztus 27., hétfő

Vörös démon

Most a második szabály lép életbe. Olyasmiről írok, nem kifejezetten kütyü, és inkább csajozós, mint csajos. De imádtam, és ezért itt a helye a blogban :)


Egy Volvo C70 coupé cabriót tesztel Dávid, az október közepén megjelenő számában lesz az írás. Csütörtök délután, mikor már szétesett a fejünk a nagy munkától, elmentünk egy tesztkörútra. Pusztán csak a munka kedvéért, nyilván.

Hamar kiderült, hogy felkészületlenül ültem be az autóba, ugyanis nem volt nálam napszemüveg és kalap, valamint nem bikinit öltöttem az alkalomhoz. A bikini esztétikai okokból is fontos lett volna (mégiscsak bikiniben ülnek az ilyen verdák tetején a csajok a bícsen), azonkívül borzasztó meleg is volt a hátsó ülésen. A napszemüveg az UV-faktor csökkentésére és a vagányságfaktor növelésére kellett volna. A kalap, vagy legalább a hajgumi pedig attól óvott volna meg, hogy úgy nézzen ki a hajam, mintha folyamatosan, egy helyben ülve headbang-elnék.

Nemsokára kisírtam magamnak az anyósülés bitorlási jogát, és ott teljesen ledöbbentem, amikor megcsapott a jeges fuvallat. A kabrióban ugyanis elől van légkondi! Az első ülésről volt alkalmam közelebbről megszemlélni az autóstelefont és egyéb extrákat. Mivel szeretnék továbbra is okosnak tűnni, inkább hagyom, hogy ezekről Dávid ránthassa le a leplet a tesztben, itt nem bonyolódnék bele inkább semmibe.

Az autó technikai paramétereiről ennyit: piros. A többi nem érdekelt :) Ja, azt még tudom, hogy hat sebességes. Ez is csak azért tűnt fel, mert sofőrünk (akinek a nevét nem árulom el, de nem Dávid) megkérdezte, mi ez a G a sebváltón. Kis is tárgyaltuk, hogy a hatodik sebesség már a G-pont.

A tető kinyitása és becsukása valami futurisztikus jelenet, szerintem a Transformersből lopták. Hamarosan megpróbálok megosztani róla egy videót.

2 megjegyzés:

julcsa írta...

ahhhh....
amikor beszéltünk ma, pont kérdezni akartam, hogy és pirosat teszteltetek-e. de látom, hogy igen :)

a technikai paramétereket meg annyival egészíteném ki, hogy volvo, és piros. a többi tényleg nem érdekes. (á, nem is vagyok elfogult volvóilag :))))

scullly írta...

na jó, egye fene, belevehetjük a volvót is a felsorolásba :) meg akkor tegyük még oda a cabriót is!