A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2008. december 8., hétfő

Land Rover-teló és Porsche-mobil

Két új autó-mobilról* is olvastam a hétvégén.

A Land Rover a túlélésre játszik, totál strapatelefon: kibírja a nedvességet, ködöt, homokot, meleget, és még azt is, ha 1,6 méterről földhöz vágják, bármilyen szögből. Dizájnra viszont tőlem egyest kapnak, így a kép alapján - jó, tudom, itt valószínűleg nem ez a lényeg.


Kép erről az egy modellről kering eddig a neten, elvileg három telefont fognak kiadni a Sonimmal közösen. Egyelőre kettőnek lehet tudni a nevét: S1 és S2, áruk még ismeretlen.

A Porsche Designs új mobilja viszont, amit a Sagemmel közösen gyártottak, erősen luxus kategória (nem ez az első közös modelljük egyébként). A legdurvább: ujjlenyomat-leolvasó van benne. Ezek mellett már kit is érdekel már az öt megapixeles kamera, a beépített Wi-Fi és GPS, meg a karcálló üveggel borított, 2,8 colos OLED érintőkijelző? Akinek ezt kell, azt a 600 és 800 angol font között ár sem fogja elriasztani a Porsche P'9522 megvásárlásától.

*Fogadjunk, hogy ez a szóvicc még senkinek nem jutott az eszébe...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

basszus, nekem ez a land rover cucc pont tetszik. olyan, mint egy rossz konzervnyitóval dizájnosra cincált darth vader.

scullly írta...

bee zee, a megfogalmazásod remek, az ízlésünk ezek szerint viszont ég és föld :)

Névtelen írta...

vagy talán az a probléma, hogy te más kromoszómaösszeállítással és személyi szám-előkével rendelkezel, mint én. :-)