LG Flatron W2486L teszt - bordó szemcsemege

Egy 24 hüvelykes monitor nemrég még megfizethetetlen kategóriába tartozott, mostanában azonban bőven a 100 000 forintos álomhatár alatt mozog az áruk - még az olyan dizájnra kihegyezett, minőségi darabok is, mint az LG Flatron W2486L.

A tesztelésre kapott 16:9-es képarányú monitor kicsomagolása után egyből feltűnt, hogy az LG ez esetben (is) nagyon adott a megjelenésre. A feketéből bordóba áthajló, elegáns gyöngyházfénnyel csillogó borítás, az enyhén hajlított, stílusosan asszimetrikus alsó káva és az állapotjelző LED-ek mélybordó világítása messze túlmutat a munka-monitor státuszon. Végre valaki felismerte azt is, hogy a státuszjelző fényeknek nem kell olyan erősnek és bántó színűeknek lenniük, hogy még ha nem is közvetlenül ezeket nézzük, akkor is kisüljön a szemünk miattuk! Az érintős irányítógombok ráadásul csak akkor kapcsolják be apró ledjeiket, ha közelítünk hozzájuk az ujjunkkal, így feleslegesen sem világítanak. Piros (illetve bordó) pont jár a megoldásért.

A W2486L jelenleg az egyik legvékonyabb 24 hüvelykes monitor, ebben egyrészt a LED-es megvalósítás a "ludas". Bár egyes helyeken negatívumként említik a külső tápegységet, nálam pont pozitív csalódás volt a megoldás. Egyrészt így nem kellett a vékonyságból áldozni, másrészt könnyebb is csatlakoztatni az adapter apró végződését, nem kell a szokásos hatalmas, három pólusú óriáscsatlakozót tömködnünk szegény monitorba. A megjelenítő hátulján egyébként példás rend uralkodik, más monitorok lefelé elrendezett csatlakozói helyett teljesen könnyen "megközelíthető", hátrafelé álló csatlakozókat találunk. Két HDMI, egy D-Sub és egy DVI, és persze a már említett AC-adapter bemenete látható, melyet különféle akrobata-mutatványok nélkül is elérünk.


A 24 hüvelykes TN panel és a LED-es háttérfény együtt csodásan éles, kontrasztos és színtelített képet eredményez, a kalibráció után az olcsó LCD-k hibái (világító feketék, bántó kontraszt-különbségek, elnagyolt színek) teljesen eltűnnek, arányos, tiszta és élvezhető minőség fogad, talán csak a nagyon színérzékeny grafikai munkáknál tapasztaltam némi színkülönbséget a valós értékekhez képest (a die-hard grafikusok azonban még úgyis a CRT-re esküsznek, meg persze a fejfájáscsillapítókra). Válaszidőben zseniális a W2468L, a 2 ms gyakorlatilag a legdurvább játékokban is szellemképmentesen jeleníti meg a mozgást.

A beállításokra egyrészt használhatjuk a monitor érintő-gombjait (a már megénekelt bordó ledekkel), az on-screen menü részletes, bár néha kissé nehézkesen kezelhető, ám a lényeg az, hogy kifejezetten jól elszőrözhet benne mindenki, aki az utolsó morzsáig minden beállításba szeretne beleszólni. Windowsos felhasználók szoftveresen is molyolhatnak a Forte Manager segítségével. Kényelmesebbeknek ráadásul előre definiált presetek segítenek abban, hogy gyorsan kiválasszák a nekik tetsző módokat.


Összességében tehát minden szinten jól teljesített a Flatron W2486L. Tesztünk lényege nem az volt, hogy kalibrációs szoftverekkel agyoncincáljuk, inkább a felhasználói élményt, a hétköznapi teljesítményt vizsgáltuk. Ennek alapján fő erőssége a dizájn és a stílus - a színkezelés "jó" érdemjeggyel zárt nálam, de a válaszidő, a fogyasztás, a dupla HDMI és a felhasználóbarát, kezelhető és szerethető összhatás azonban könnyedén ötösre módosítja a végeredményt.