A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2008. július 15., kedd

A világ második legszebb telefonja a házban

Igazából már le is mondtam arról, hogy az LG KF510-zel valaha is személyesen, "hivatalos keretek között" találkozom, mert még Barcelonában jelentették be az év elején (amikor azonnal bele is zúgtam fülig), és azóta semmi hír nem volt azzal kapcsolatban, hogy lenne hivatalosan is Magyarországon.

Aztán a múlt héten Eskintől tudtam meg, hogy érkezik egy tesztpéldány a Nonstop MOBIL szerkesztőségébe csütörtökön. Eskinnel mindketten már előre elkezdtünk kampányolni a szerkesztőknél, hogy melyikünk tesztelje, mert ő is rákattant. (Csak így zárójelben: én láttam meg előbb, sőt, én mutattam neki.) Végül a srácok kompromisszumos megoldásként (némi sör, fröccs és vállmasszázs, valamint hízelgés után) úgy döntöttek, hogy ő elviheti a hétvégére, én meg megkapom tesztelésre.

Na és akkor csütörtökön jött a fekete leves. Szó szerint fekete. Mert mi a bordóba szerettünk bele. Erre jött egy fekete tesztpéldány. Fél év izgatott várakozás után... egy FEKETE... nem mintha elégedetlenkedni akarnék, tök örülök így is, hogy én tesztelhetem... de értitek... _FEKETE_ Most nézzétek meg! Hánem? Háde!


Persze azért túlélem. Sőt. Éjjenéjjen. De ha valakinél van egy bordó, tudja, hol talál...

Nincsenek megjegyzések: