A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2008. július 22., kedd

Rátaláltam a Galaktikus Szeretőre - LG KF510

A Galaktikus Szerető az LG KF 510-ben rejtőzik. Aki arra gondol, valami gusztustalanságot csináltam a telefonnal, azonnal mehet a sarokba, legóval megszórt alaplapra térdepelni. A Galaktikus Szerető ugyanis egy mp3 fájl. A KF510-ben ugyanis lefordították magyarra az alapértelmezett hangok címeit. Nem is tudom, melyiken röhögtem jobbat: a már említett címen, vagy az 'Ebben az időben' elnevezésű zenén, amiben egy csaj azt énekli, hogy 'Right now'. További ínyencségek, a teljesség igénye nélkül: Édes húszas, Ellenőrzésen kívül, Azt hiszem, A mozgás törvénye.


Most, hogy így kigúnyolódtam magam, leszögezhetem, hogy nagyon tetszett a telefon. Persze bordóban még jobban bejött volna, ezt szemére is vetettem Zolinak, az LG PR-esének, aki az észrevételemet hangos kacajjal jutalmazta – hiába, férfiak! :)

Maga a készülék, főleg így feketében, a Secret kisöccsének tűnik. Kicsit kisebb, kicsit laposabb, és jóval kevesebbet tud. Nincs benne mozgásérzékelő, a kamera két megapixellel kisebb, és a memóriája csak 16 megabájt. Ezekkel még ki tudtam volna békülni, de az, hogy csak EDGE-es, nálam már kizáró tényező. Emellett a touchpaddel is nehezen boldogultam néha, és a billentyűzettel is akadtak problémáim.

Tehát hálás vagyok a KF510-nek, hogy csöppet kiábrándított magából, mert így nem kell azon dilemmáznom, nem akarok-e mégis inkább telefont venni nyaralás helyett.

Bővebben a tesztben a Nonstop MOBIL-on, itt.

2008. július 15., kedd

A világ második legszebb telefonja a házban

Igazából már le is mondtam arról, hogy az LG KF510-zel valaha is személyesen, "hivatalos keretek között" találkozom, mert még Barcelonában jelentették be az év elején (amikor azonnal bele is zúgtam fülig), és azóta semmi hír nem volt azzal kapcsolatban, hogy lenne hivatalosan is Magyarországon.

Aztán a múlt héten Eskintől tudtam meg, hogy érkezik egy tesztpéldány a Nonstop MOBIL szerkesztőségébe csütörtökön. Eskinnel mindketten már előre elkezdtünk kampányolni a szerkesztőknél, hogy melyikünk tesztelje, mert ő is rákattant. (Csak így zárójelben: én láttam meg előbb, sőt, én mutattam neki.) Végül a srácok kompromisszumos megoldásként (némi sör, fröccs és vállmasszázs, valamint hízelgés után) úgy döntöttek, hogy ő elviheti a hétvégére, én meg megkapom tesztelésre.

Na és akkor csütörtökön jött a fekete leves. Szó szerint fekete. Mert mi a bordóba szerettünk bele. Erre jött egy fekete tesztpéldány. Fél év izgatott várakozás után... egy FEKETE... nem mintha elégedetlenkedni akarnék, tök örülök így is, hogy én tesztelhetem... de értitek... _FEKETE_ Most nézzétek meg! Hánem? Háde!


Persze azért túlélem. Sőt. Éjjenéjjen. De ha valakinél van egy bordó, tudja, hol talál...

Tölti a sort*

Rég hagyott bennem ennyire semmilyen nyomot telefon, mint a Sony Ericsson Z770i. Volt, tette a dolgát, ahogy kell. Alig vettem észre, hogy ott volt, mint az a tisztábbszárazabbbiztonságosabb érzés.

Jójó, a külső nem átlag. Akit megfog a Sony Ericsson indusztriális dizájnja meg a szögletes, szigorú formák, annak lehet, hogy bejön, ahogy a nőies látvány érdekében a megszokott szögletességet lágyabb, kerekebb vonalakkal ötvözik, ez a billentyűzeten kígyózó csíkok mellett a lekerekített szélű külső kijelzőn köszön vissza. Tőlem ez személy szerint távol áll, bár elismerem, hogy nem mindennapi megoldás.

De innentől kezdve semmi egyéb különlegesség. Na jó, volt benne egy szimpatikus téma, halványbarna, épphogynem rózsaszínes háttéren sötétebb barna juharfalevelekkel, na az kellemes a szemnek. De ezen kívül tényleg semmi nem fogott meg benne.

Tette a dolgát korrektül, ahogy kell. Folyton az a mondat motoszkált a fejemben ezzel a telefonnal kapcsolatban, amit Balage anyukája mondott a hétköznapi pulóverekre, aztán Balage is alkalmazta valami középkategóriás mobilra: tölti a sort.


Oké, azt tegyük még hozzá, hogy netezésre szánt telefonról van szó, erre használtam is rendesen. Múkodott jól, panasz nulla.

Nnna, ennyit a szubjektívről, objektíve meg minden rendben volt, bővebben a tesztben, ami már kint is van. A leadért külön elnézést kérek, fáradt voltam.

*figyelitek, hogy hatalmas lelkierő árán, de megálltam, hogy nem vonok párhuzamot a sor és a sör töltése között?