A GÉPSÉGSZALON ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT! Ez a blogspotos felület már nem frissül - az újdonságokért, és a teljesen átemelt régi tartalomért látogasd meg az új oldalt és ha tetszik, mentsd el a kedvenceid közé! AZ ÚJ OLDALRA LÉPÉSHEZ KATTINTS IDE! - GEPSEGSZALON.HU

2007. augusztus 27., hétfő

Vörös démon

Most a második szabály lép életbe. Olyasmiről írok, nem kifejezetten kütyü, és inkább csajozós, mint csajos. De imádtam, és ezért itt a helye a blogban :)


Egy Volvo C70 coupé cabriót tesztel Dávid, az október közepén megjelenő számában lesz az írás. Csütörtök délután, mikor már szétesett a fejünk a nagy munkától, elmentünk egy tesztkörútra. Pusztán csak a munka kedvéért, nyilván.

Hamar kiderült, hogy felkészületlenül ültem be az autóba, ugyanis nem volt nálam napszemüveg és kalap, valamint nem bikinit öltöttem az alkalomhoz. A bikini esztétikai okokból is fontos lett volna (mégiscsak bikiniben ülnek az ilyen verdák tetején a csajok a bícsen), azonkívül borzasztó meleg is volt a hátsó ülésen. A napszemüveg az UV-faktor csökkentésére és a vagányságfaktor növelésére kellett volna. A kalap, vagy legalább a hajgumi pedig attól óvott volna meg, hogy úgy nézzen ki a hajam, mintha folyamatosan, egy helyben ülve headbang-elnék.

Nemsokára kisírtam magamnak az anyósülés bitorlási jogát, és ott teljesen ledöbbentem, amikor megcsapott a jeges fuvallat. A kabrióban ugyanis elől van légkondi! Az első ülésről volt alkalmam közelebbről megszemlélni az autóstelefont és egyéb extrákat. Mivel szeretnék továbbra is okosnak tűnni, inkább hagyom, hogy ezekről Dávid ránthassa le a leplet a tesztben, itt nem bonyolódnék bele inkább semmibe.

Az autó technikai paramétereiről ennyit: piros. A többi nem érdekelt :) Ja, azt még tudom, hogy hat sebességes. Ez is csak azért tűnt fel, mert sofőrünk (akinek a nevét nem árulom el, de nem Dávid) megkérdezte, mi ez a G a sebváltón. Kis is tárgyaltuk, hogy a hatodik sebesség már a G-pont.

A tető kinyitása és becsukása valami futurisztikus jelenet, szerintem a Transformersből lopták. Hamarosan megpróbálok megosztani róla egy videót.

2007. augusztus 22., szerda

Így néz ki egy érzéki telefon

Végre hamarosan újra mobilteszteléssel egybekötve használhatom a 3G-s előfizetésemet! (Kevés még itthon a 3G-s dizájntelefon.)

A Nokia ugyanis bejelentette, hogy heteken belül megjelenik itthon egy új, stílusos külsejű 3G-s készüléke, a Nokia 6555.

A flipes telefonnak sima a hátfelülete, ez azt jelenti, hogy kinyitott állapotban a forgópánt eltűnik, és az egész telefon hátlapja egyetlen sima felületet alkot. A Nokia által érzékiként jellemzett mobil külsejével kapcsolatban azt emelte ki még a gyártó, hogy analóg módon jelzi az időt a külső kijelzőn. Kétségtelenül jól néz ki, bár meg kell említeni, hogy láttunk már ilyet máshol is.

Memóriája 30 megabájt, és microSD-kártyával bővíthető. A kameráról annyit tudattak, hogy keresője lefedi az egész kijelzőt, és van benne videomegosztás és önarckép funkció, valamint hatszoros digitális zoom. Belső kijelzője 240x320 pixeles QVGA, és 16 millió színárnyalatot képes megjeleníteni. Ez kétszer több, mint amennyit az emberi szem látni képes, mint ahogyan az a sajtóközleményből szintén kiderül. (Lehet, hogy szőke kérdés, de ha az emberi szem csak 8 milliót lát, akkor miért készítenek 16 milliót megjelenítő kijelzőt? :))

Adók és kedvezmények nélküli ára 200 euró körül várható.

A Nokia honlapját böngészve négy színben találtam képeket a mobilról. A fekete és a piros nagyon üt, ez ezüstszürkés valahogy olyan hidegnek tűnik. Ezeken kívül pedig mályvás-rózsaszínes árnyalat lesz belőle még. (Sajnos a sajtóközleményben nem írtak a színekről, pedig szeretem az árnyalatok fantázianeveit.) Jöhetnek a kövek, de ez utóbbi engem a diétás gyümölcslevesemre emlékeztet.

2007. augusztus 16., csütörtök

Éjszakám egy titánnal

Ma megkaptam az LG Shine Titanum Black-et, de holnap máris érzékeny búcsút kell intenem neki. Mikor meghallottam, hogy ma kézbe vehetem, azt hittem, keveset fogunk pihenni éjszaka mindketten, mert meg akartam ismerni minden porcikáját. De rá kellett jönnöm, hogy már ismerem kívülről-belülről. Na jó, ez így nem teljesen igaz, csupán belülről ismerem. A Chocolate Platinum és a Chocolate esetétől eltérően itt belül nem változott semmi, a Titanium ugyanazt tudja, mint a "sima" Shine, csak a külső változott. A név megtévesztő, feketének semmiképpen nem mondanám. Dávid szerint grafitszürke, én némi barnás árnyalatot is látok benne. Mindenesetre komolyabb külsőt kölcsönöz a mobilnak ez a szín, Dávid szerint ez már férfi kézben is jól mutat. A számgombok itt gyforma tónusúak, míg az elődnél váltakoztak a világosszürke és sötétszürke színek a billentyűkön.

Sanyi haveromnak is nagyon tetszett a Titanium, rögtön fel is hívta róla a barátnőjét. Lefotóztam, mikor tárcsázott:


A színektől eltekintve tehát minden maradt ugyanolyan, mint az első Shine-ban: csillogó kijelző, görgetőgomb, 2 megapixeles Schneider-Kreuznach tanúsítvánnyal ellátott kamera, MP3 lejátszó, dokumentum-nézegető, bővíthető memória, rengeteg tartozék... Aki többet szeretne megtudni, kapja le a polcáról a Nonstop Mobil második számát (mert ugye mindenkinél ott van a polcon :)), és olvassa el a Shine tesztet! Egy változást azért észleltem: a szoftver valószínűleg eggyel frissebb lehet rajta, mint azon a Shine-on, ami nálunk járt majd' fél éve. Ezt csak abból gondolom, hogy ellenőriztem, és ebben már korrektül működik a világóra, ami régebben produkált furcsaságokat.

2007. augusztus 14., kedd

A gyémántok a lány legjobb barátai

Hegyesszöget bezáró formákkal, drágakő-csiszolásra emlékeztető mintákkal és fénytöréssel játszottak a Nokia tervezői a Prism sorozat megalkotásakor. A végeredményre tekintve azt kell mondanom: jól tették. Jó ránézni, izgalmas a külső. Az már más kérdés, hogy mennyire kényelmes egy ilyen billentyűzet a mindennapi használatban.

A fotókon látható színek ne tévesszenek meg senkit, mindkét készüléknek változtatható a háttérvilágítása, ha jól értettem az infókat. De az azért jelenthet valamit, hogy az okosabbikat fotózták rózsaszínben :)

A felső képen látható Nokia 7900 Prism 3G-s, a belső memóriája pedig 1 GB, ára adók és kedvezmények nélkül 400 euró lesz.

A kistestvér, a Nokia 7500 Prism memóriájával kapcsolatban nem találtam adatot, de a csomagban adnak hozzá egy 512-es microSD kártyát, egyébként 210 euróba fog kerülni.

Mindkettőt két megapixeles kamerával szerelték fel, Series 40 3rd Edition fut rajtuk, és a harmadik negyedévben találkozhatunk velük szemtől szemben.

Ui: csak nekem jut eszembe, hogy Prism magyar fordítása a PR-izmus, vagy más is ilyen elvetemült? (Igen, tudom, az Év legrosszabb szóvicce 2. helyezés jár ezért és három óra legón térdeplés. :))

2007. augusztus 9., csütörtök

Julcsa leendő mobilja

Julcsa az a barátnőm, aki vagy két éve nagyon szerette volna egy flipes telefonra cserélni a régi telóját, de csak Alcatel jöhetett szóba, mert a régi is az volt, és ezért minden tartozéka, headsete és autóstöltője Alcateles volt. Na, akkor a fasorban sem volt kagyló Alcatel, bezzeg most!

Egy Alcatel OT-C701-et kaptam tesztelésre tegnap, és eddig teljesen rendben találtam. A külseje kinézetre fémes, tapintásra inkább gumi és műanyag keverékének érződik. De annyira azért nem tűnik olcsónak az anyaga, mint amennyit az ára sugallna: a Pannonnál 20-ért fogják adni feltöltőkártyával a gyártó információja szerint. Ennyi pénzért egy ilyen telefon még a hülyének is megéri. Zenetelefonként pozícionálták, bár a memóriája csak 10 mega, de bővíthető microSD kártyával. A kamerája VGA, és létezik a narancssárga mellett fekete és kék színben is. A fícsörlistában szerepel egy karaoke szó, ez felkeltette az érdeklődésemet, de még nem néztem meg, hogyan is működik pontosan. Amit szintén muszáj lesz kipróbálnom: működik webkameraként is. Kísérleteim eredménye és a teszt a szeptember közepén megjelenő Nonstop Mobilban lesz olvasható. (Szerencsére csak olvasható, és nem hallható lesz a karaoke-előadás végeredménye is. :))
Az a jó hír Julcsának, hogy ha ez nem tetszene neki, láttam még pár jóképű összecsukható Alcatelt a katalógusban...

Okostelefon luxuskivitelben

Íme, még egy Luna, de ez nem a Nokia-féle, ezt egy Gresso nevű orosz cég mutatta be avantgarde kollekciója részeként.


Attól okostelefon, hogy Windows Mobile 6 fut rajta. Ennél sokkal többet nem lehet tudni a funkciókról: támogatja az Outlook-ot, Pocket MSN-t, PC-szinkronizálást és van benne Bluetooth, MP3 lejátszó és számológép. Luxustelefonnak pedig azért vehetjük nyugodtan, mert a kijelzője zafírkristályból, a többi rész pedig titániumból és kétszáz éves afrikai ébenfából készült, ezért nincs is két egyforma készülék. Emellett 14 milliméter vastag. A legnagyobb poén a megjelenésében szerintem mégis a billentyűzet: a gombokon római számok állnak. A gyártó szerint ilyesmit más még nem alkotott... (Vajon miért? :)) De a navigomb körül billentyűk elrendezése is tetszik, különleges. A gyártó másik újítása a számok mellett: az akkufedő hátlap mágnesesen záródik, állítólag biztonságos.

A kollekció másik darabja Sol névre hallgat, ebben annyi a plusz, hogy itt még a gombok is aranyból vannak.


A negyedik negyedévtől lesz kapható, és árról nem írt a gyártó - valószínűleg ez kímél meg bennünket a szívrohamtól :)

Forrás: Gizmodo

2007. augusztus 7., kedd

Hello Kitty, a büntető

A thaiföldi rendőrség új módszert eszelt ki a rosszalkodó rendőrök megbüntetésére: rózsaszínű, szívecskés Hello Kitty-s karszalagot kell viselniük a vétkezőknek. Sajna nem sok kép fog keringeni az ily' módon megszégyenített rendőrökről, mert ilyenkor az őrsön kell tölteniük a napot, nyilvánosan nem fogják hordani. A rendszabályozás szemetelésért, tilosban parkolásért, késésért és hasonló vétségekért jár. (Remélem, nálunk ilyet nem vezetnek be. Örökbérletem lenne a hellokittys karszalagra késésért :))

A nap kérdése: ennek kapcsán neked milyen ötleted támadt a hazai rendőrök megbüntetésére? :)

Ui: igen, tudom, hogy Hello Kitty nem kütyü, de szerves része a kütyük univerzumának, annyi hellokittys bigyó készül, úgyhogy itt a helye, és kész!

Kép: Hello Kitty Hell

Forrás: Yahoo! News

2007. augusztus 6., hétfő

Egy csipet chipet a füledbe?

Geek lányoknak ajánlott a RAM memóriából készült ékszerszett. Ha a memóriát nem is dobja fel a megjelenést biztosan! :) A chipek öt centi hosszúak, a lánc pedig 40.

Beszerezheted őket 17 USD-ért a ThinkGeek-ről, vagy némi kézügyességgel és türelemmel elkészítheted magadnak is. Geek pasid szívét biztosan megmelengeted vele - feltéve, hogy nem az ő gépéből szedsz ki valami fontosat... :)

Forrás: The Uber-Review

2007. augusztus 2., csütörtök

Egy a lányoknak, egy a fiúknak

Fiatal felnőtteknek címezte az MSI az új S262 YA (Young Adult) Edition notebookjait. Ennek ellenére úgy tűnik, mintha épp egy babakelengye-boltban érte volna az ihlet a tervezőt a színek kiválasztását illetően: babarózsaszín (Marguerite Rose Pink) és babakék (Aegean Sea Blue) színben kapható. A rózsaszín laptop már csak azért is ideális lehet lányoknak, mert csupán két kilót nyom akkumulátorral együtt.

Már kapható nálunk is a Best Byte-nál 277 000 forintért.

Technikai paraméterek:
- Intel® Core Duo™ T2350 (1.86GHz) Processor - 12.1 inch ACV (Amazing Crystal Vision) Wide-Screen Display
- Discrete Intel GMA950 grafika
- 120GB HDD
- 2048MB memória
- beépített Multi DVD író
- 802.11a/b/g WLAN + Bluetooth + Gbit LAN hálózat kapcsolat
- Windows Vista Home Premium